Mára már tényleg egy kevésbé szuicid novellát választottam Nektek. Emma még akkor jelentkezett nálam A paddal, mikor még alig-alig volt néhány név a táncrendemben, úgyhogy hálás vagyok a bizalmáért. A műve címéből sejthetjük, hogy ez egy mély tanulságot tartalmazó történet lesz. (Az ilyesmi címek magukban hordják ezt, például Ivanhoe, Hamlet, etc.etc.)
Az alapötlet egyszerű: van egy saját tudattal élő pad, aki békésen tengeti napjait, mígnem egy nap találkozik egy síró lánnyal, akiben megtalálja a tisztaszívűséget. Beszélgetnek és a pad elmeséli, hogy a gazdája sosem látogatja, a lány pedig nagy tettre szánja el magát… Na, eddig mesélem el nektek. Tessék elolvasni, ha kíváncsiak vagytok a végére. ;)
A történetben felfedeztem egy kis Carlo Collodi vonalat is (Pinokkió kalandjai), de ettől függetlenül a sztori bázisa kellemes és kedves. A tanulságon nagyon sokat gondolkodtam, mert több is kiragadható a történetből. Beszélhetünk egyszerűbb konklúziókról a műben, mint a „Ne rongálj!”, majd jöhetnek a kissé emelkedettebb gondolatok, mint a „Ne ítélkezz!”, vagy mint a „Ne élj a múltban!”. De szerintem a történet lényege az, hogy mindennek van egy másik oldala és nem szabad megelégedned a saját véleményeddel. Ugyanis ahhoz, hogy ténylegesen lásd az egész „dolgot”, minden információra szükséged lehet, amit csak össze tudsz szedni. Ez pedig megjelenik a műben, méghozzá kétszer. Egymás után. (Ez olyan szájbarágós ízt adott neki.)
A lány karaktere, sem a padé, de még a gazdáé sem volt túl fontos a történetben. A lányról, akinek a nevét sem sejtjük, csak annyit tudunk, hogy tisztább teremtés, mint a többi ember, akivel a pad valaha találkozott – ez az információmorzsa is csak azért kellett, hogy az alaptörténet elindulhasson. Ennyivel én a részemről meg is elégedtem, mert ezek a tanulságok, amik megjelennek, nem személyfüggők, így tényleg nincs értelme tovább ragozni.
A történetben láttam néhány helyesírási hibát, és magával a fogalmazásmóddal sem voltam teljesen megelégedve. Számomra nem csak a történet maga, hanem annak a vezetése is nagyon fontos és ezzel szerintem általánosságban így van az ember. (Még az írónépség is. Sőt, talán ők kifejezetten erre éleződnek rá, ahogy észrevettem.) Ennél a történetnél pedig pont itt rezgett a léc a szememben. Ez egy 2010-ben írt történet, gondolom, még kezdő korszakbeli alkotás volt. Ha esetleg Emma kedvet kap rá, szívesen elolvasnám újra a történetet úgy, hogy mostani tudásával és tapasztalatával írja meg.
Ettől függetlenül szerintem ez egy szerethető mese, nekem legalábbis olyan Walt Disney érzésem volt, ahogy olvastam. (Szirmai Gergely mondta egyszer az egyik Hollywood Hírügynökség műsorában, hogy a WD mesékben kötelező egy szülőnek meghalni, és bevallom, egy kicsit röhögtem, amikor itt is volt egy ilyen szál.) Ajánlom azoknak, akik kedvelik a boldog, lezárt végeket és azoknak, akik szeretnek még elmerülni a tanulságokban.
Köszönöm, Emma, hogy eljuttattad hozzám a novelládat! Ha kedvet találsz az újraíráshoz, akkor nyugodtan keress meg, mert tényleg érdekesnek találnám.
Köszönöm, hogy elolvastad!
C.
Szia!
VálaszTörlésKöszönöm a kritikát! Gondoltam inkább itt válaszolok. :)
Néhány felvetéseddel kapcsolatban szívesen diskurálnék veled tovább, mivel a legtöbbel nem értek egyet.
– „De szerintem a történet lényege az, hogy mindennek van egy másik oldala és nem szabad megelégedned a saját véleményeddel. Ugyanis ahhoz, hogy ténylegesen lásd az egész „dolgot”, minden információra szükséged lehet, amit csak össze tudsz szedni. Ez pedig megjelenik a műben, méghozzá kétszer. Egymás után. (Ez olyan szájbarágós ízt adott neki.)”
Ezt kifejtenéd bővebben? Példákkal. (Abban igazad van, hogy az általad felsorolt tanulságok tudatalattiak voltak, viszont egyáltalán nem azokon volt a hangsúly. :)
– „A lány karaktere, sem a padé, de még a gazdáé sem volt túl fontos a történetben.”
//Ebben tévedsz. A padé a legfontosabb, és egyáltalán nem mellékes a fiú és a lány karaktere, ahogy az érzéseik sem.//
– „A lányról, akinek a nevét sem sejtjük.”
//Kétszer is le van írva a novellában!!!!//
– „(Szirmai Gergely mondta egyszer az egyik Hollywood Hírügynökség műsorában, hogy a WD mesékben kötelező egy szülőnek meghalni, és bevallom, egy kicsit röhögtem, amikor itt is volt egy ilyen szál.)”
//Szerény véleményem szerint semmi vicces nincs abban, ha egy szülő meghal! Akkor sem, ha az csak egy WD mese, akkor sem, ha novella, s pláne nem akkor, ha a valóságban történik. Ez szíven ütött, mivel én tudom, milyen!//
– „Ajánlom azoknak, akik kedvelik a boldog, lezárt végeket és azoknak, akik szeretnek még elmerülni a tanulságokban.”
//A vége lezárt, de koránt sem boldog.//
Úgy vélem, dicséretes, amibe belekezdtél, viszont olvashatnál figyelmesebben, vagy szánhatnál több időt a kritikáid megfogalmazására. Hiszen azt állítani, hogy egy szereplőnek nincs neve, holott többször is elhangzik a novellában, elég nagy figyelmetlenségre utal, így a későbbiekben veszíthetsz a hitelességedből, és a kritikára éhesek kétszer is megfontolják majd, elküldjék-e neked az írásaikat.
Mindenesetre köszönöm a véleményed, és várom a válaszod a fentebb megfogalmazottakkal kapcsolatban.
Üdv, MEL
Kedves Mel!
VálaszTörlésÉn köszönöm, hogy ilyen gyorsan és személyesen reagáltál a levelemre, örülök, hogyha beszélhetünk közösen a történetről. :) Sajnálom, hogy nem értesz egyet velük, vagy mást tulajdonítasz a történet értelmének. Természetesen ehhez jogod van, hiszen te írtad és alkottad, te tudod, mit és miért szántál a műben, én pedig csak egy szubjektív véleményező vagyok, aki szembekerült vele. Mélységesen sajnálom ugyancsak, hogy elfelejtettem a hölgy nevét a történetben, erre nincs semmi mentségem, figyelmetlen voltam és valószínűleg átsiklottam felette, vagy elfelejtettem, mire a kritikához értem.
Természetesen örömmel állok rendelkezésre, hogy átbeszéljük a kijelentéseimet.
1. A történetben kétszer bizonytalanodik el a pad Daniellel szemben, méghozzá szinte rövid időn belül, egymás után. Legelőször akkor, amikor úgy gondolja, csak megalkotta és magára hagyta, másodszor pedig akkor, amikor Daniel betegség miatt marad távol.
2. Nyilvánvalóan ez egy szubjektív vélemény volt, és mint olvasó, és mint ember, én más következtetést vonhatok le egy történetről, mint az alkotója. Különbözőek vagyunk és így különbözhet a véleményünk is. A történetben azért nem fektettem nagyobb figyelmet a pad lelkivilágára, mert nem mondható el az, hogy túlzottan eltérne az átlagos lélek gondolataitól, amikor az „ő helyzetébe kerül”. Utalok itt arra, hogy a sok rossz mellett a pozitív dolgokra is odafigyel, és próbál megelégedni azzal, amit a környezete biztosít – vagyis azokat az embereket, akik igénybe veszik őt. A női karakterről elmondtam azt, ami a történetben a legfontosabb róla, hogy tisztalelkű és hogy nem él a múltban, vagyis nem ragadt le az édesanyja balesetét okozó embernél és nem vágyik a bosszúra. Danielről azért nem beszéltem sokat, ahogy a többiekről sem, mert úgy gondoltam, hogy rajtuk túlmutatva szeretnél nekünk mondani valamit.
3. A név miatt ezúton is bocsánatot kérek, az én hibám volt.
4. Nem azon mulattam, hogy egy ember meghalt, hanem azon, hogy ez már szinte bevált vonás a WD-mesék világában és innen húztam párhuzamot a történetedre. Úgy is fogalmaztam, hogy magán a szálon, az elemen nevettem és nem azon, hogy ez megtörtént. Részvétem a veszteségedért, de ez az utalás nem a halálra való volt, hanem az eszközre. Magam sem nevetnék soha egy ember halálán, én is most vagyok túl egy közeli családtag elvesztésén és én is gyászolom Őt.
5. Miért ne lenne boldog a vége? Ahogy magad is mondtad, hogy boldog és hosszú életük volt együtt Laurának és Danielnek, és a padot sem hanyagolták el. A nyolcvan év feletti kor szerintem gyönyörű és mivel együtt töltötték el, ténylegesen boldog. A halál az életünk része, egyszer mindenki eljut oda, és itt jön be újra a szubjektív vélemény, hogy szerintem ez a legszebb módja: öregen, boldogan, azzal az emberrel az oldalamon, akit egész életemben szerettem és azzal a lélekkel, akit én magam alkottam. Az pedig, hogy a pad többet nem szólalt meg, szerintem szentimentalista és ugyancsak egy boldog rész. Egy korszak lezárult, ahogy lennie kellett, és a pad is meggyászolhatta Danielt a maga módján: elvesztette a hangját.
A név miatt újonnan bocsánatodat kérem, és sajnálom, hogy a mű értelmezésében nem voltunk teljesen összhangban.
Köszönöm, hogy elolvastad a kritikát és reagáltál, még ha nem is teljesen olyan volt, amire számítottál.
Jó múzsát!
C.
Kedves Emma!
VálaszTörlésNe haragudj, de egyet kell értenem a szerzővel. A tegnap este folyamán elolvastam a novelládat, és őszintén szólva én már csak természetemnél is fogva keményebb lettem volna veled.
Ez egy négy éves történet, valóban. De a kritikának majdnem minden pontja tökéletesen tükrözi véleményemet. Ugyanis ez az iromány kiforratlan. Lehetne sokkal, de sokkal jobb is, ha a mostani stilisztikáddal megírod újra, de ezt C. is megmondta... Nem akarok hívatlanul kritikuskodni, így nem tépem a számat.
Egy dolgot azért kérlek, véss az eszedbe: mikor kritikát kérünk - pláne egy kritikákkal foglalkozó bloggertől -, akkor számíts arra, hogy nem fullos elismerést kapsz. Persze vitatkozni lehet, én is szoktam, de nem szabad elzárkózni, főleg, hogy C. teljesen normálisan jegyezte a novella sarkalatos gikszereit.
Nyilván te nem nézel Hollywood Hírügynökséget, így nem tudod, C. min kacagott fel. De kérdem én, miért ne lenne boldog a vége? Ha túlnyújtunk egy történetet, akkor mindegyik halállal zárul. A legtöbb mese is úgy zárul, hogy "boldogan éltek, míg meg nem haltak"... Akkor igazából nincs boldog mese? Hidd el, jót tesz az írói szellemi fejlődésednek is, ha néha átértékeled a saját irományodat. Így is érhet a gondolkodásod.
Na, de nem rizsázok. Én tényleg csak annyira kérlek, hogy ha kritikát kérsz, fogadd el a hideget is, ne csak a meleget. :) Főleg hogy ez a hideg elég langyosra lett megírva, érted.
Kedves Háttek!
VálaszTörlésKöszönöm, hogy írtál nekem. :)
Korántsem sértődtem meg C. kritikáján. Ha ez jött le a hozzászólásomból, akkor sajnálom, egyáltalán nem duzzogva írtam, sőt. :) Egy ideje mondogatom, hogy jobb egy őszinte negatív kritika, mint egy hazug/épp csak odavetett pozitív.
Örülök, ha a véleményezők kitérnek egy-egy részletre, vagy megírják, mi (nem) tetszett az írásban és miért. Volt dolgom tizenkét éves bloggerrel, aki kérte, hogy ne a kora alapján ítéljük meg. Ezért bátran írtunk neki őszinte véleményt, melyben a hiányosságaira tértünk ki. Persze kikérte magának. (Azóta sem láthatja bárki az oldalát, pedig korábban nyilvános volt. Viszont a sok baráti elalélástól nem fog fejlődni.) Ennél sokkal érettebb vagyok, bár blogolásban még kezdőnek számítok.
Szívesen veszek bármilyen kritikát, de ha valamivel nem értek egyet (mint pl. a név említése), akkor megvédem az írásom. A többinél pedig azért kérdeztem, mert van, amit külső szemlélő jobban lát, mint maga azíró. És igen, van, amivel C-vel most már egyetértek én is, mivel tudom, mire gondolt egy-egy pontban. Ha kell, szívesen elbeszélgetek az olvasóval, amennyiben igényt tart rá, vagy pl. segítő szándék vezérli. Azokkal, akik kukacoskodnak, nem szoktam foglalkozni. A te véleményed nem ilyen. És egyáltalán nem szájtépés, ha elmondod az őszinte véleményed. Szívesen elolvasnám, mit hogyan látsz benne. Tudom, hogy nem tökéletes írás (olyan nincs), viszont a szívem csücske, ezért elsőre talán kicsit érzékenyen érintettek C. szavai, ugyanakkor van bennük igazság, mint hogy te is így látod.
Átírni valószínűleg nem fogom, legalábbis nem mostanában. (Igaz, kisebb szerkesztésen átesett, mert az antológiai változata nagyon gyatra volt.) Ez egy 2010-es írás, és az akkori énemet tükrözi. Sokat olvastam, tanultam és fejlődtem az elmúlt négy évben.
Még egyszer köszönöm, hogy írtál, és ha gondolod, keress meg a blogomon vagy e-mailben.
Üdv, MEL